Nugát házilag recept
Imádom a csokoládét és a finom nugátos bonbonokat. De eddig akár hányszor elolvastam egy bonbon receptet, a hozzávalóknál rögtön elakadtam. Végy 10 dkg nugátot. Rendben, de honnan? Ez így nem mehetett tovább, tehát magamnak kellett előállítani. Nem is lett az eredmény olyan rossz: sőt, nagyon elégedett vagyok az ízzel és az elkészítés gyorsaságával is.
Hozzávalók 30 dkg nugáthoz: 10 dkg hámozott, és pirított mogyoró, 10 dkg cukor (én nádcukrot használtam), 10 dkg tejcsokoládé, 1 tk vaj
![]() |
A porcukrot nagyon finomra őröljük. A kávédarálóban ez igen könnyen megy. Egészen addig finomítottam a cukrot, amíg szinte forró nem lett a hőmérséklete.
Ezt követően a mogyorót is elkezdtem darálni kis adagokban. Az olaj tartalma miatt a mogyorót kissé nehezebb darálni, de ne adjuk fel. Amikor már krémesedik, tegyünk hozzá egy csapott ek porcukrot, és azzal folytassuk a darálást. Értelem szerint addig darálunk, amíg minden hozzávaló nem lesz teljesen sima, puha.
Ekkor gőz felett olvasszuk fel a tejcsokoládét. Megjegyzem, hogy a jó nugát érdekében ehhez a recepthez ne használjunk tortabevonót, hanem csakis finom tejcsokoládét.
A megolvadt csokoládéba aztán kezdjük el belegyúrni a mogyorót és a cukrot.
Addig gyúrjuk, amíg egy teljesen homogén, szép golyót nem tudunk formázni belőle.
Ekkor tegyük fóliába, és hűtőszekrényben akár 2 hétig is eltárolhatjuk így.
Felhasználás előtt szobahőmérsékleten engedjük fel, majd gyúrjuk át.
TIPP: Ha nincs elég időnk, akkor ekkora mennyiséget 30 mp-re mikróba is tehetjük, hogy jól formázható legyen.
Kapcsolódó recept:
Nugátos, marcipános csavar
| TÁPANYAGTÁBLÁZAT | Energia | g | Tápérték |
|---|---|---|---|
| 1 adag/- | Fehérjetartalom: | 24 | Vitaminok: B3-vitamin, B5-vitamin, B6-vitamin |
| Zsírtartalom: | 109 | ||
| Kalória / 1 adag: 1732 Kcal | Rosttartalom: | 3 | Ásványi anyagok: kalcium, kálium, mangán, vas |
| Szénhidráttartalom: | 161 | ||
| Az értékek Rodler Imre Kalória és tápanyagtáblázata alapján vannak megadva. | |||
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Por kontra igazi – brokkoli krémleves
- Thai fekete kagyló recept
- Narancsos céklaleves recept
- Kínai szójás zöldségek recept
- Narancsos mini kalács recept
- Rakott káposzta kölessel recept
- Guacamole, avokádókrém recept
- Omlós tarja tepsis zöldségekkel recept
- Áfonyás blondie recept
- Téli kukoricaleves recept












Hozzászólások
Kezdő LÉ vagyok, nagyon jól fog a sok kipróbált recept.
Üdv, Anna.