1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer>

Kókuszos csirke, déligyümölcsös kínai kel salátával

Email

 

 

Attól, mert valaminek különleges a hangzása, még nem jelenti azt, hogy ne lenne egyszerű elkészíteni. Ezek a Dél-kelet ázsiai íz világot idéző ételek pedig igen gyorsan, könnyen elkészíthetőek, és nagyon egészségesek, mert nem hőkezelik őket agyon, és sok-sok zöldséget, meg gyümölcsöt tartalmaznak.

Hozzávalók 2-3 főre: egy konyhakész csirke (kisebb tanyasi jellegű), 2 ek kókuszzsír (vagy más zsiradék), 2-3 gerezd fokhagyma, kb. 10 cm hosszú póré, ételízesítő, fél dl édes és sötét szójaszósz, kb 1 ek kukoricaliszt, fél dl félédes bors, 2 dl kókusztej, pici víz, só, szerecsendió, ha szükséges, pici méz, citrom
A salátához 1 főre: 2 levél kínai kel saláta, 1 szelet friss ananász kockázva, 1 kisebb narancs, citromlé

csirkemell saláta
A csirkét daraboljuk fel.
A combjait, melleit és szárnyait pácoljuk be a szója szósszal, ételízesítővel, borral és a keményítővel.
A kókuszzsírt hevítsük fel, majd dobjuk rá a húsokat a páclével együtt.
Pár percig folyamatos kevergetés mellett süssük a húsokat addig, amíg ki nem fehérednek.
Közben tegyük hozzá a hagymákat is.
Ekkor öntsük rá a jó simára kikevert kókusztejet, a fűszerekkel ízesítsük, dobjunk rá 3 szelet citromot, és fedő alatt pároljuk puhára.
A fűszerezésnél mindenki a saját ízlése szerint alakíthatja.
Ha pikánsabban szereti, akkor több citrommal, ha édesebben, akkor méz hozzáadásával készítse. Sőt, még chilit is tehet bele az, aki szereti az erős ízeket (én a  fiúk miatt nem tettem bele).

A salátához szeleteljük hosszabb csíkokra a lemosott kínai kel leveleket.
Tegyük a tányérra, szórjunk rá ananász kockákat, és narancs szeleteket.
Citromlével csepegtessük le.
Tálaláskor megszórhatjuk az ételt kissé megpirított kókuszreszelékkel is.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

RECEPTEK

Árvai Krisztina


Ritakonyhaja facebook

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Facebook JÁTÉK

Mennyire vagy GASZTROMANTIKUS? Gyere és játssz!
KLIKK IDE!