Legénybúcsús pólók korát éljük még mindig – szerencsére!

Nektek mi jut eszetekbe első körben egy legénybúcsúról? Nyilván a bulizás, az alkohol és a vicces feladatok, amiket a leendő férjnek szánnak a barátai, akik ilyenkor általában mindent elkövetnek azért, hogy még egy igazán emlékezetes élményt szerezzenek a vőlegénynek, mielőtt bekötik a fejét. Ami viszont ezen túl még a legtöbbeknek eszükbe jut már hosszú évek óta, azok a legénybúcsús pólók. Ez nem egy drága mulatság és nem is olyasmi, amit aztán az ember nem tud hová tenni a polcon, hanem egy jópofa ajándék, aminek ha igazán jól sikerül a mintája még az is lehet, hogy a későbbiekben állandóan hordani is fog a gazdája.

Egy ilyen eseménynél azért néha becsúszik, hogy 1-2 dolog az utolsó pillanatra marad. De semmi gond, léteznek olyan nyomdák, ahol ez nem okoz gondot. A lolmarkt.hu például a megrendeléstől számított 1-2 munkanapon belül képes postára adni a pólókat, amit a GLS másnap már házhoz is visz. Vagyis akár az utolsó héten is lehet a projekt, a termékek azért jó eséllyel elérnek a megrendelőhöz. Arról nem is beszélve, hogy a lolmarkt.hu esetében nem egy budapesti láncról beszélünk, hanem egy országos lefedettséggel üzemelő cégről, vagyis itt nem pusztán a fővárosi személyes átvétel működik (igazából az nem is működik), hanem a vidéki. A fővárosban úgy tudom, hogy nincs üzlet, csak a szorosan mellette fekvő agglomerációs településeken, ahová egyébként szintén könnyen ki lehet jutni, ha személyes átvételt választana valaki.

Ami nagyon tetszett a lolmarkt.hu gondolkodásában, az az, hogy itt nem feltétlenül várják a tökéletes grafikai tervet az egyedi elképzeléssel kapcsolatban. Már akkor is tudnak segíteni, hogyha csak nagyvonalakban született meg az ötlet, hiszen ők is vállalnak tervezést, ami aztán rákerülhet egy-egy pólóra, pulcsira, bögrére, vagy párnára, ajánlom, hogy nézzetek körül az ajándéktárgyat lapfülön, mert vannak még érdekességek. Szóval, ha esetleg az állítana meg benneteket az egyedi elképzeléseitek kivitelezésében, hogy úgy vélitek, nincs hozzá kellő tudásotok, hogy megrajzoljátok a képet, akkor ne csüggedjetek, hanem hívjátok fel a lolmarkt.hu-t és segítséget fogtok kapni.

A további kategóriák között most érthető módon nagyon népszerű a karácsony, sokan már elkezdték a nagybevásárlást és erre a lolmarkt.hu kínálata is felkészült. Karácsonyi pólók szülőknek és nagyszülőknek, barátoknak és családtagoknak. Szóval igazából mindenféle célközönségnek lehet aranyos ajándékot találni náluk, vagy persze csináltatni is, az egyedi igények megvalósításában hasonlóan jártasak.

A legénybúcsús pólók mellett a hidegebb időkre való tekintettel a legénybúcsús pulcsik is szóba kerülhetnek, hogy ne egy megfázással induljanak neki az esküvőnek a násznép férfi tagjai. Meg hát persze ez is ugyanúgy tud funkcionálni arra a célra, hogy mindenkinek jelezzék, hogy ők összetartoznak egy csapatként. Ha pedig további ötleteket szeretnétek olvasni, akkor a lolmarkt.hu felületén vannak blog bejegyzések is, amelyekben szintén ehhez kapcsolódó témákban olvasgathattok kedvetekre szabadidőtökben.

A legénybúcsús pólók ideje nem áldozott le, csak átalakult legénybúcsús pulcsik idejére, de lesz még tavasz, lesz még nyár! Addig meg ha karácsonyi ajándékot kerestek, nézzetek körül a lolmarkt.hu-n, mert bögrék, pólók, pulcsik, párnák és mindenféle kreatív ajándék tippek várnak benneteket kedvező árakon és gyors kiszállítással! Nehéz olyan nyomdát találni, ahol igazán jó minőségű termékeket tudnak nyomtatni, így ha találtok egyet – a lolmarkt.hu-t – azt érdemes akkor jól megtartani.

About Rita

Check Also

A prevenció online kiadása

Amikor először jártam a Balatonnál, még nagyon kicsi voltam. Nehezen tudom szavakba önteni, hogy egy …