Körtés mákos rétes recept
Anyu meglepődött, hogy nem tettem bele szerinte elég „anyagot”. Mégis csuda szépre sikerült, és ízlett mindenkinek. Ráadásul nem készítettem túl érdesre, így a diétázó barátaink is bátran ehettek belőle.
![]() |
Hozzávalók 2 rúdhoz: 6 réteslap, 2 ek tejföl, 1 ek vaj
A töltelékhez: 1 kg félkemény körte, ½ citrom leve, 3 ek mák, 2-3 ek nádcukor, 5 ek búzadara, 2 ek étkezési keményítő
Nedves konyharuhákon tegyünk egymásra 3-3 réteslapot.
A vajat olvasszuk fel, majd keverjük ki a tejföllel.
A körtéket hámozzuk meg, majd vágjuk kisebb kockákra, a citromlével keverjük össze, hogy ne barnuljanak be.
A cukrot daráljuk le a mákkal együtt.
A körtekockákat keverjük össze először a keményítővel, majd a cukros mákkal, és a grízzel is.
A réteslapokat miután összepárosítottuk őket, kenjünk át vékonyan a tejfölös vajjal.
A tölteléket osszuk el a két rétesre úgy, hogy a masszát halmozzuk rúd alakban a tészták hozzánk közelebb eső részére, széltében.
A végein hagyjunk 2-2 cm rész üresen, ezeket hajtsuk fel.
Majd a konyharuha segítségével tekerjük fel a réteseket.
Sütés előtt kenjük át a tetejüket a maradék tejfölös vajjal.
200 fokos sütőben 25-30 perc alatt süssük készre.
Ahhoz hogy szépen szeletelhető legyen, meg kell várni, amíg langyosra hűl.
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Spárgás rakott krumpli recept
- Dubrincs sült paprikamártással, olajbogyó krémmel recept
- Reform almás pite recept 2
- Paradicsomos zabos kenyér recept
- Brokkolis burgonyahajó recept
- Cannoli recept
- Epres-kókuszos crumble recept
- Gluténmentes kapros túrós sütemény recept
- Nyers brokkoli krémleves recept
- Sárgarépás fasírt recept 2










