1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer>

Császárzsemle recept 2

Email

 


Alapvetően a formázási technikán sikerült javítani az első recepthez képest, ezt pedig Limarának köszönhetem, mert nála láttam a formát. Csinos, jóízű zsemle.

 

császárzsemle

Hozzávalók 8-10 darabhoz: 50 dkg fehér liszt (pl. tönköly fehér liszt), 7 g szárított élesztő, 7 g kovászpor, 1 tk só, 1 tk méz (vagy egy csipet stevia, én ezzel készítettem), 1 dl tej, 1,5 dl víz, 5 dkg vaj


Keverjük össze a száraz elemeket.
Majd a vizet és a tejet melegítsük, a vajat olvasszuk fel.
Kezdjük el dagasztani.
Én dagasztógéppel dolgozom ki, és 8 percet minimum dagasztom a tésztát, hogy jó állagú legyen.
Kelesztő tálban két és félszeresére kelesztjük..
Majd lisztezett felületen először vágjuk ketté, majd mindkét bucit 4 vagy 5 részre attól függően, hogy kisebb, vagy nagyobb zsemléket szeretnénk-e készíteni.
A bucikat húzzuk hosszúkás (kb.25-30 cm) rudakká.
A rudakból először is készítsünk egy hurkot a képen látható módon.

császárzsemle formázása, készítése

Majd a jobb oldalra eső tésztavéget kicsit meghúzzuk, és alulról átbújtatjuk a gyűrűn, majd középen kicsit kihúzzuk.
Végül megfordítjuk a zsemlét, és a másik tésztavéget is középre húzzuk.
A zsemléket sütőpapírral bélelt tepsire tettem, és 30 percet kelsztettem szobahőmérsékleten.
Majd átkentem a tetejüket kevés vízzel felvert tojás sárgával, megszórtam őket szezámmaggal, és 200 fokos sütőben kb. 20 perc alatt készre sütöttem.

Ebola:

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

RECEPTEK

Árvai Krisztina


HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS