Reform babapiskóta recept házilag
A reform babapiskótához éppen ugyanazok az alapanyagok kellenek, mint egy hagyományos piskótához, csak éppen az egészségesebb alternatívákból. Mivel teljes kiőrlésű lisztből készül, barnább lesz a színük a boltokban kaphatóakénál.
Hozzávalók: 7 tojás (lehetőleg házi, vagy farmtojás), 7 púpozott ek teljes kiőrlésű tönkölyliszt,
7 tojas7 púpozott ek barna cukor, csipet só, habzsák, sütőpapír
|
Első lépésként melegítsük elő a sütőnket 200-220 fokra.
A 7 tojás fehérjét verjük kemény habbá a csipet sóval.
Amíg összekeverjük a többi hozzávalót, tegyük a habot a hűtőbe, nehogy összeessen.
A tojások sárgáját keverjük krémes állagúra a cukorral, majd kanalanként adagoljuk hozzá a lisztet is.
Majd a masszát keverjük lágy és óvatos mozdulatokkal össze a tojáshabbal.
Töltsük meg a habzsákot úgy félig.

Sütőpapírral kibélelt tepsibe nyomjunk babapiskóta alakú csíkokat kb. másfél cm-re egymástól.
Mikor megtelt a tepsi, nyomjunk mindegyik piskótára még egy réteget, így magasabbak lesznek.
A sütőben pár perc alatt (4-5 perc) süssük őket arany barnára.
Távolítsuk el a piskótákat a papírról egy laposabb lapát segítségével, és hűtsük ki őket teljesen.
Végül tegyük őket száraz helyre, és egy éjszakán át hagyjuk őket teljesen kiszáradni.
Beküldő: Molnár Zsuzsanna

Címkék:
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Por kontra igazi – brokkoli krémleves
- Thai fekete kagyló recept
- Narancsos céklaleves recept
- Kínai szójás zöldségek recept
- Narancsos mini kalács recept
- Rakott káposzta kölessel recept
- Guacamole, avokádókrém recept
- Omlós tarja tepsis zöldségekkel recept
- Áfonyás blondie recept
- Téli kukoricaleves recept
Facebook JÁTÉK
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Káposzta
Kókusz
Linzer
Magyar
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Thermomix
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó