Kókuszos, mézes tönköly keksz recept
Már Máté is kiért a kisbabakorból, már ami a táplálkozását illeti. Így van két jó étvágyú kisfiam, akik szeretnek nassolni is. Ez a keksz ráadásul egészséges is, így jó érzéssel adom a fiúknak.
Hozzávalók kb. 70-80 kekszhez: 1 csésze kókuszreszelék, 2 csésze fehér tönkölyliszt, 1 csésze teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 10 dkg zsír (liba, kacsa, mangalica, vagy vaj), 3 ek méz, 3 ek kefir, 1 közepes tojás, 1 tk szódabikarbóna
|
Ez a keksz nem édes, de konkrétan sósnak sem mondható: olyan átmeneti. A kész tésztát két cipóba osztottam, az egyikbe kevertem további 2 ek barna cukrot, így az az adag édesebb lett kicsit.
Először keverjük össze a száraz elemeket.
Majd a kezünk segítségével morzsoljuk el benne a zsiradékot úgy, hogy a tészta morzsalékos állagú legyen.
Végül adjuk hozzá a nedves anyagokat is.
Addig dolgozzuk össze a tésztát, amíg egy gombóccá nem áll össze.
Ekkor vagy egészbe, vagy két részbe osztva, tekerjük fóliába, és legalább egy órán át pihentessük a tésztát hűtőben.
Liszttel vékonyan meghintett sütőpapíron nyújtsuk ki a tésztát kb. 4-5 mm vastagságúra, és tetszőleges formájúakra szúrjuk ki.
Ez a tészta újra gyúrható, így addig ismételgessük ezt a folyamatot, amíg csak egy pici darab tészta nem marad.
Előmelegített sütőben (200 fokon), sütőpapírra téve, kb. 5-6 perc alatt süssük arany barnára a kekszeket.
Dobozban sokáig eláll!
TIPP! Ez a tészta eléggé morzsalékos, így a nyújtás során előfordulhat, hogy könnyen megtörik. Ne ijedjünk meg ettől, a kezünk segítségével, nyomkodjuk össze, és nyújtsuk nyugodtan tovább.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Por kontra igazi – brokkoli krémleves
- Thai fekete kagyló recept
- Narancsos céklaleves recept
- Kínai szójás zöldségek recept
- Narancsos mini kalács recept
- Rakott káposzta kölessel recept
- Guacamole, avokádókrém recept
- Omlós tarja tepsis zöldségekkel recept
- Áfonyás blondie recept
- Téli kukoricaleves recept
Facebook JÁTÉK
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Kókusz
Linzer
Magyar
Mascarpone
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Thermomix
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó