Diós habcsók recept
Ez a diós csók egy igazán gyorsan elkészíthető édesség, amihez felhasználhatjuk például a kalácssütésből megmaradt tojásfehérjéket. Ráadásul teljesen lisztmentes, így a glutén miatt sem kell aggódniuk az erre érzékenyeknek (gluténmentes).
|
Hozzávalók 40 kis koronghoz: 2 tojás fehérje, 10 dkg porcukor (nádcukorból), 10 dkg darált dió, 1-2 ek szezámpehely, csipet só
A tojásfehérjéket a porcukorral és a csipet sóval együtt krémes állagú masszává verjük egy robotgép segítségével.
Amikor már szép selymes a krém, keverjük bele a darált diót és a szezámpelyhet is.
TIPP: Szezámpehely helyett lehet morzsát is beletenni, de javaslom inkább az előbbit, mert a szezám sok értékes ásványi anyagot tartalmaz (pl. kalcium).
A masszát két részletben, egy nyomózsák segítségével halmozzuk bevonatos tepsire, vagy sütőpapírral kibélelt sütőlapra.
A nyomózsákra nem kell nyomócsövet szerelni. Elég, ha csak a műanyag csatlakozó fejet hagyjuk rajta.
Majd kis korongokat nyomunk a sütőlapra belőle.
Előmelegített sütőben, kb. 80-100 fokon 13-15 perc alatt kisütjük, jobban mondva szárítjuk.
TIPP: Két-két korongot lekvárral, vagy még melegen csoki pasztillával, esetleg diókrémmel összetapaszthatunk
Még több gluténmentes sütemény recept:
Kukoricás, diós keksz
Máktorta liszt nélkül
Eperlekváros, kókuszos linzerkocka
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Spárgás rakott krumpli recept
- Dubrincs sült paprikamártással, olajbogyó krémmel recept
- Reform almás pite recept 2
- Paradicsomos zabos kenyér recept
- Brokkolis burgonyahajó recept
- Cannoli recept
- Epres-kókuszos crumble recept
- Gluténmentes kapros túrós sütemény recept
- Nyers brokkoli krémleves recept
- Sárgarépás fasírt recept 2
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Káposzta
Kókusz
Linzer
Magyar
Mascarpone
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó









