1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer>

Karácsonyi keksz recept

Email

Csak úgy válogattam a hozzávalókat, ahogyan a szekrényünkben ráakadtam erre-arra. Mire összeállt a massza, és inkább mire kisültek a kekszek, a lakás karácsonyi illatfelhőben úszott. Csak úgy csiklandozta az orrom a finom fahéj illata. Így lett ennek a süteménynek a neve karácsonyi keksz.

 

keksz recept
Hozzávalók 25-30 darabhoz: 20 dkg fehér tönköly liszt, 10 dkg teljes kiőrlésű tönköly liszt, 1 mk szódabikarbóna, 2 tojás sárgája, 20 dkg puha vaj, 12 dkg barna cukor, 1 tk őrölt fahéj, 5 dkg kandírozott gyümölcshéj (citrom, narancs) és gyümölcs (pl. cseresznye, ananász, papaya)

 

A liszteket összekeverjük a szódabikarbónával.

Majd az összes többi alapanyaggal együtt összegyúrjuk.
Figyeljünk arra, hogy a vaj puha legyen.
A kandírozott gyümölcsöket pedig vágjuk nagyon apróra.
A tésztát tekerjük folpackba, és tegyük legalább fél órára hűtőbe.
Majd vegyük ki, és formázzunk belőle diónyi golyókat.
Ezeket a golyókat a két tenyerünk között próbáljuk szép kerekre lapítani.
Majd tegyük őket tepsire, és ha nem elég laposak, akkor az ujjunkkal lapítsunk még rajtuk.
200 fokra előmelegített sütőben 6 perc alatt készre sülnek.


Még több karácsonyi sütemény recept:
Zserbó bombák
Mákos ördögpogácsa
Diócska
Ropogtatós (tojás fehérjéből)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

RECEPTEK

Árvai Krisztina


Ritakonyhaja facebook

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Facebook JÁTÉK

Mennyire vagy GASZTROMANTIKUS? Gyere és játssz!
KLIKK IDE!