Sajtos keltekercsek recept
Ez a kelkáposztás recept sajtos, polentás töltelékkel készül, amihez pikáns paradicsomszószt tálalunk. Igazi vegetáriánus recept. Vegyesen táplálkozók számára is ajánlom könnyű ebédként a hétköznapokra. Gyerekeknek is kitűnő falat.
![]() |
Hozzávalók 3 főre: 6 szép nagy kelkáposzta levél, 15 dkg szikkadt zsemle vagy kenyér, 3 ek kukoricadara, 1 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 ek olíva olaj, 6-6 dkg füstölt, és trappista sajt, só, őrölt bors, kalciton
Hozzávalók a paradicsommártáshoz: 1 ek olíva olaj, 3 dl natúr paradicsomlé, só, bors, 1 kis fej vöröshagyma, 4-5 szál zellerzöld, víz
A kelleveleket mossuk meg, vágjuk ki a vastag ereket, majd pároljuk félig puhára.
A kenyeret áztassuk be vízbe, majd nyomkodjuk ki.
Adjuk hozzá a reszelt sajtokat, a fűszereket, az olajt, a kukoricadarát, és dolgozzuk ki fasírt állagúra.
A masszába keverhetünk 1-2 ek kalcitont is (szezám és zabkorpa keveréke).
TIPP: A fasírtok masszáját általában zsemlemorzsával szokták javítani, tömöríteni. Az egészségesebb táplálkozás végett a zsemlemorzsát szinte minden esetben kiválthatjuk kalcitonnal, ami egy fantasztikus kalciumforrás.
A kelleveleket, 3-3 darabot, tegyünk egymás mellé szorosabban.
Így két levél lapot kapunk.
A masszát osszuk el a két levél lapon.
TIPP: A leveleket már eleve fóliára tegyük rá, így könnyebb lesz feltekerni.
Tekerjük fel szorosan, és csomagoljuk őket a fóliába.
Tegyük a rudakat tűzálló tálba, öntsünk alá fél dl vizet, és 180 fokon, kb. 30 percig pároljuk.
Közben készítsük el a mártást.
Ehhez dinszteljük meg az apróra vágott hagymát kevés olajon.
Öntsük fel paradicsomlével, pici vízzel.
Sózzuk, borsozzuk, és forraljuk be.
Végül keverjük hozzá az aprított zellerzöldet is.
| TÁPANYAGTÁBLÁZAT | Energia | g | Tápérték |
|---|---|---|---|
| 1 adag/1 tányer | Fehérjetartalom: | 24 | Vitaminok: B2-vitamin, B3-vitamin, B6-vitamin, B12-vitamin, C-vitamin, E-vitamin |
| Zsírtartalom: | 25 | ||
| Kalória / 1 adag: 573 Kcal | Rosttartalom: | 9 | Ásványi anyagok: kalcium, kálium, magnézium, nátrium, cink, mangán, vas |
| Szénhidráttartalom: | 59 | ||
| Az értékek Rodler Imre Kalória és tápanyagtáblázata alapján vannak megadva. | |||
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Por kontra igazi – brokkoli krémleves
- Thai fekete kagyló recept
- Narancsos céklaleves recept
- Kínai szójás zöldségek recept
- Narancsos mini kalács recept
- Rakott káposzta kölessel recept
- Guacamole, avokádókrém recept
- Omlós tarja tepsis zöldségekkel recept
- Áfonyás blondie recept
- Téli kukoricaleves recept











