Spenótos rizottó recept
Azon gondolkodtam, hogy legyen-e "hamis" rizottó" ennek az ételnek a neve. Aztán arra jutottam: nem. Hiszen mindent az eredeti recept szerint készítettem, csak a bort hagytam ki belőle. Mivel a gyerkőcöknek is adtam belőle, jobbnak láttam, ha elhagyom ezúttal a bor fanyar ízét ebből az ételből. Hús-, tojás- és gluténmentes recept.
Hozzávalók (2-3 főre): kb. 25 dkg rizottó rizs, kb. 6 dl hús- vagy zöldségalaplé, 3 gerezd fokhagyma, 3 marék friss spenót, 5 dkg vaj, 5 dkg reszelt parmezán, 1 ek olíva olaj
![]() |
A reszelt fokhagymát kissé megdinsztelem az olajon.
Közben alaposan megmosom a spenótleveleket, majd eltávolítom a szárait (bébi spenótnál a szárakat sem kell levenni).
A megmosott, és vizes leveleket rádobom a fokhagymára, majd fedő alatt megfonnyasztom őket.
Amikor összeestek a levelek, ráöntöm a rizst, és jól összekeverem az egészet.
Ezután jön az igazi munka. Érdemes a dolgos kezünk mellé tenni a leveses tálat, benne egy merőkanállal.
A rizsbe merőkanalanként tesszük a levest, miközben folyamatosan kevergetjük a rizst. A rizottó rizs nyálkás, ragadós állagú. Mindig látni fogjuk, mikor kell hozzáadni a következő kanál levet.
Kb. 15-20 perc alatt teljesen megpuhul a rizs. Ezután vegyük le a tűzről, de még forrón keverjük el benne a vajat, és a parmezánt.
TIPP: Még finomabb, ha a rizs dinsztelése után rögtön adunk hozzá 2 dl fehérbort is.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Spárgás rakott krumpli recept
- Dubrincs sült paprikamártással, olajbogyó krémmel recept
- Reform almás pite recept 2
- Paradicsomos zabos kenyér recept
- Brokkolis burgonyahajó recept
- Cannoli recept
- Epres-kókuszos crumble recept
- Gluténmentes kapros túrós sütemény recept
- Nyers brokkoli krémleves recept
- Sárgarépás fasírt recept 2
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Francia
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Kókusz
Linzer
Magyar
Mascarpone
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó