Nyúlhúsos padlizsános lasagne recept
Anyukám „ismerkedik” a nyúlhússal. De kérte, hogy úgy készítsem el, hogy észre se vegye. Már ez is jó jel. Az isteni padlizsános lasagneba remekül passzolt az omlós nyúllapocka. Természetesen csirkemellel, combbal is elkészíthető az étel.
![]() |
Hozzávalók 4 főre:8-9 lap lasagne tészta, 30 dkg főtt, ledarált nyúllapocka (kb. fél kilós mennyiség, azaz egy doboz Tetrabbit nyúllapocka, Sparban lehet venni pl.), 1 nagyobb padlizsán, picike liszt, 1 kisebb cukkini, 10 dkg feta sajt
A raguhoz: 1 fej vöröshagyma, 1 ek olíva olaj, 2 gerezd fokhagyma, 3 nagyobb szem lédús paradicsom, 2 dl paradicsomlé, 3 dl tejszín, só, bazsalikom, oregánó
A nyúllapockát főzzük egy kis sós vízben puhára, majd fejtsük le a csontokról a húst, és daráljuk le.
A paradicsomok száras részét vágjuk be kereszt alakban, majd forrásba lévő vízbe mártjuk 10 másodpercre. Ezt követően hámozzuk meg, és vágjuk kis kockákra.
A hagymát aprítsuk fel, dinszteljük meg az olajon, majd szedjük rá a paradicsomot.
Sózzuk, reszeljük bele a fokhagymát, adjuk hozzá a paradicsomlevet, és addig rotyogtassuk, amíg sűrű nem lesz.
A végén adjuk hozzá az aprított friss fűszereket, és a tejszínt is.
Közben a padlizsánt vágjuk vékony szeletekre, sózzuk, majd forgassuk meg őket lisztben, és olíva olajon magasabb hőfokon pirítsuk meg az oldalaikat.
A cukkinit vágjuk vékony karikára.
Vegyünk egy kisebb tepsit, és alulra tegyük a lasagne tészta felét, amit locsoljunk meg a raguval.
Erre kerüljön a hús, amire morzsoljuk rá a feta sajtot, és végül fedjük le a padlizsán felével.
A rétegezést ismételjük meg.
A legvégén nagyon vékonyra szelt cukkinit is tehetünk az ételre, de ez akár el is hagyható.
A tészta a ragu levében fog megpuhulni.
180 fokos előmelegített sütőben kb. 30 percet süssük.
További nyúlhúsos receptek itt olvashatók: www.gasztrabbit.blogspot.com
| TÁPANYAGTÁBLÁZAT | Energia | g | Tápérték |
|---|---|---|---|
| 1 adag/1 tányer | Fehérjetartalom: | 31 | Vitaminok: A-vitamin, B3-vitamin, B5-vitamin, B6-vitamin, C-vitamin |
| Zsírtartalom: | 40 | ||
| Kalória / 1 adag: 623 Kcal | Rosttartalom: | 7 | Ásványi anyagok: kálium, nátrium, mangán, vas |
| Szénhidráttartalom: | 43 | ||
| Az értékek Rodler Imre Kalória és tápanyagtáblázata alapján vannak megadva. | |||
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Spárgás rakott krumpli recept
- Dubrincs sült paprikamártással, olajbogyó krémmel recept
- Reform almás pite recept 2
- Paradicsomos zabos kenyér recept
- Brokkolis burgonyahajó recept
- Cannoli recept
- Epres-kókuszos crumble recept
- Gluténmentes kapros túrós sütemény recept
- Nyers brokkoli krémleves recept
- Sárgarépás fasírt recept 2










