Túrós csusza szalonnás borsóval recept
A klasszikus túrós tészta receptet egynémely ponton reformosítottam, másik részen pedig szalonnás borsóval gazdagítottam. Mondanom sem kell, a végeredmény ízben jeles lett, de látványra sem volt utolsó.
![]() |
Hozzávalók 2 főre: 15 dkg csusza tészta, 1 ek olíva olaj – Én reform boltban kapható, teljes őrlésű lisztből készült csuszatésztából készítettem el. Így a tészta szép barna színű lett, amiben a fehér túró csak úgy ragyogott. Természetesen sima csuszatésztából is elkészíthető, de az kalóriadúsabb jóval.
Továbbá: 15 dkg túró, 1 ek olíva olaj, 10 dkg húsos bacon, 20 dkg borsó, 1 gerezd fokhagyma, só, tört színes bors, 1 lime leve + ízlés és igény szerint 1 tk szezámpaszta is rákerülhet
A borsót ha friss, pároljuk puhára. Ha mirelit, ez a rész kihagyható.
A csusza tésztát a csomagoláson jelzett módon főzzük meg.
TIPP: Ezt a tésztát közvetlenül fogyasztás előtt kell elkészíteni, mert gyorsan kiszáradhat, és akkor már nem élvezhető.
Az olíva olajon pirítsuk le a kockázott bacont.
Adjuk hozzá a borsót, és a zúzott fokhagymát is.
Sóval, borssal ízesítsük. Végül citromlével locsoljuk meg.
Ínyencek tehetnek hozzá 1 tk taninit is, de ezt csak a végén, nemhogy megégjen.
A kifőtt csuszát azonnal tegyük egy forró serpenyőbe, amibe olíva olajt tettünk.
Kicsit pirítsuk át folyamatos kevergetés mellett.
A tésztát tegyük a tányérra, morzsoljuk rá a túrót, majd tegyük rá a szalonnás borsót is.
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Por kontra igazi – brokkoli krémleves
- Thai fekete kagyló recept
- Narancsos céklaleves recept
- Kínai szójás zöldségek recept
- Narancsos mini kalács recept
- Rakott káposzta kölessel recept
- Guacamole, avokádókrém recept
- Omlós tarja tepsis zöldségekkel recept
- Áfonyás blondie recept
- Téli kukoricaleves recept











