Burgonyás nudli, pirított grízbe forgatva
Hozzávalók kb. 2 főre: kb. 40 dkg burgonya, csipet só, 1 tojás, 3 dkg vaj, és annyi liszt (búza, vagy tönköly fehér liszt), amennyitől rugalmas, ám gyúrható tésztát kapunk
A grízhez: 5 dkg vaj, 15 dkg gríz (vagy tönköly búzadara), kb. 1 dl víz
Ízesítéshez: porcukor (lehet barna cukorból is), és valamilyen fanyar ízű lekvár

|
A burgonyát hámozzuk meg, vágjuk kis kockákra, és sós vízben főzzük puhára.
Miközben fő a burgonya, készítsük el a pirított grízt.
Ehhez olvasszuk fel egy serpenyőben a vajat, majd kezdjük el pirítani rajta a grízt folyamatos kevergetés mellet. Ez nagyon fontos, mert nem szabad, hogy odaégjen.
Nem kell barnára pirítani, éppen csak kapassuk meg, majd amikor már jól felhevült minden, öntsük rá a vizet.
A gríz azonnal fel fogja szívni a darát, és összeáll egy gombóccá. Ne ijedjünk meg ettől. Egy széles és lapos fakanállal folyamatosan kevergessük, az élével ütögessük/vagdossuk, illetve az is jó, ha a fakanál végét kissé rányomjuk, majd elhúzzuk a gríz felületén. Ezt addig kell folytatni, amíg szét nem esnek a grízszemek. (Így készül egyébként a grízes tésztához való gríz is.).
Tegyünk fel egy lábos vizet forrni.
Ha megfőtt a burgonya, jól törjük össze, adjuk hozzá a vajat, a tojást és a lisztet. A kezünkkel gyúrjuk rugalmas tésztává.
Majd jól belisztezett felületen, csipkedjünk ki a tésztából kis darabokat, majd a tenyerünkkel, vagy a nyújtófán sodorva készítsük el a nudlikat.
Lobogó vízbe tegyük a nudlikat. Ne az egészet, mindig csak egy maréknyit. Amikor feljönnek a víz tetejére (elég gyorsan), utána még kb. fél percig főzzük, majd szűrőkanállal szedjük ki a nudlikat. Ha túl sokáig (pár percig) főzzük, akkor szó szerint szétfőnek. 10) Azonnal forgassuk bele a grízbe a nudlikat.
Porcukorral, savanykás lekvárral fogyasszuk.
TIPP: Darált, cukrozott mákba is hempergethetjük a nudlikat.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Spárgás rakott krumpli recept
- Dubrincs sült paprikamártással, olajbogyó krémmel recept
- Reform almás pite recept 2
- Paradicsomos zabos kenyér recept
- Brokkolis burgonyahajó recept
- Cannoli recept
- Epres-kókuszos crumble recept
- Gluténmentes kapros túrós sütemény recept
- Nyers brokkoli krémleves recept
- Sárgarépás fasírt recept 2
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Káposzta
Kókusz
Linzer
Magyar
Mascarpone
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó