Tojásos nokedli
Hozzávalók: 20 dkg liszt, 2 + 4 db tojás, víz, só
|
Felteszünk egy lábosba vizet forralni.
A lisztet, a tojásokat, a sót egy tálba tesszük, és annyi vizet adunk hozzá, hogy galuska állagú tésztát kapjunk (kb. 1-1,5 dl).
Kívülről befelé irányuló mozdulatokkal addig keverjük a tésztát, amíg teljesen csomómentes nem lesz.
Elővesszük a nokedli szaggatót, a forrásban lévő víz fölé helyezzük (rárakjuk az edényre), és mindig csak annyi masszát teszünk bele, hogy félig legyen tele. Jobbra-balra erősen mozgatjuk addig, amíg ki nem ürül az üreg.
A nokedli nagyon gyorsan megfő. Amikor feljön a víz tetejére, már készen is van.
Amíg fő a galuska, verjük fel a tojásokat kevés sóval, és közben hevítsünk fel egy magas falú serpenyőben 3 ek olajt.
A kifőtt galuskát tésztaszűrővel vegyük ki a vízből, rázzuk le róla a vizet, majd szedjük azonnal a forró olajra.
Az olajon keverjünk a galuskán párat, hogy minden szemet bevonja a zsiradék. Amikor egyenletesen magas hőfokon van az egész, ráöntjük a felvert tojásokat.
Folyamatos kevergetés mellett addig sütjük a nokedlit, amíg meg nem sül a tojás.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Spárgás rakott krumpli recept
- Dubrincs sült paprikamártással, olajbogyó krémmel recept
- Reform almás pite recept 2
- Paradicsomos zabos kenyér recept
- Brokkolis burgonyahajó recept
- Cannoli recept
- Epres-kókuszos crumble recept
- Gluténmentes kapros túrós sütemény recept
- Nyers brokkoli krémleves recept
- Sárgarépás fasírt recept 2
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Kókusz
Linzer
Magyar
Mascarpone
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Thermomix
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó