Barátfüle - azaz derelye
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 tojás, só, 3 ek tönkölybúzadara (hagyományos gríz is jó), liszt, szilvalekvár (lehetőleg házi, ami olyan kemény, hogy megáll benne a kanál), szezámmagos prézli, barnacukor
A burgonyát nagyon puhára főzöm.
Amikor megfőtt összenyomom, és hagyom langyosra hűlni.
Ezt követően hozzáadom a darát, a tojásokat, és annyi lisztet, hogy puha, de gyúrható állagú tésztát kapjak.
Lisztezett deszkán nem túl vékonyra nyújtom a tésztát, és pohárral, 5-6 cm átmérőjű karikákat szaggatok belőle.
Mindegyik közepébe helyezek egy kk lekvárt, majd összehajtom a karikákat, a széleiknél jól összenyomkodom.
Forrásban lévő vízben kifőzöm a fülekre emlékeztető batyukat.
Közben kevés olajon megpirítok egy bögre prézlit, végül kevés barnacukrot keverek hozzá.
A barátfüleket belehempergetem a morzsába, majd fedő alatt hagyom kihűlni (így nem szárad ki a tészta).
Tipp: nem kell túlzásba vinni a prézlizést, elég annyi, amennyi a fülek beborítására elegendő.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Por kontra igazi – brokkoli krémleves
- Thai fekete kagyló recept
- Narancsos céklaleves recept
- Kínai szójás zöldségek recept
- Narancsos mini kalács recept
- Rakott káposzta kölessel recept
- Guacamole, avokádókrém recept
- Omlós tarja tepsis zöldségekkel recept
- Áfonyás blondie recept
- Téli kukoricaleves recept
Facebook JÁTÉK
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Kókusz
Linzer
Magyar
Mascarpone
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Thermomix
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó