1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer>

Csirkesaláta rebarbarás eperszósszal recept

Email


Csirkemell nugetseket szezámos bundában kisütünk, salátába forgatjuk, és mennyei rebarbarás epermártással tálaljuk. Főételként fogyasztva pirosra sütött parázsburgonya illik hozzá a leginkább.

 

 

Hozzávalók 2 főre: 30 dkg csirkemellfilé, 1 tojás fehérje, 1 ek kukorica keményítő, szezámsó, 10-12 levél római saláta, citromlé, olíva olaj, bors
Hozzávalók a mártáshoz: 20-20 dkg eper és rebarbara (2 szál), 2 ek nádcukor, fahéj, 1-1 ek világos szójaszósz, és balzsamecet, csipet só, 1 tk kukorica keményítő

 

Csirkesaláta rebarbarás eperszósszal recept

A húst vágjuk kis kockákra.
A tojásfehérjét keverjük ki a keméyítővel, sóval, szezámsóval, majd keverjük el benne a húskockákat.
Zsiradékban süssük őket gyorsan ki, de ne süssük pirosra, inkább maradjanak szép fehérek.ű
A rebarbarát hámozzuk megvágjuk kis darabokra.
1 ek cukorral, és fahéjjal pároljuk puhára annyi vízzel, ami ellepi.
A maradék párolóvizet öntsük ki egy pohárba (készítsünk belőle pl. szörpöt).
A rebarbarához adjuk hozzá a kisebb darabokra vágott epret, a cukrot, szójaszósz, és balzsamecetet.
csipet sóval még ízesítsük.
Ha kis levet eresztett, keverjük bele a keményítőt, és sűrítsük be szép selymesre.
A saláta leveleket mossuk meg, tépjük kis darabokra.
Citrommal, olajjal keverjük át, majd adjuk hozzá a kisült nugetseket.
Köretként újburgonyát, vagy pirosra sütött parázsburgonyát adhatunk.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

RECEPTEK

Árvai Krisztina


Ritakonyhaja facebook

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Facebook JÁTÉK

Mennyire vagy GASZTROMANTIKUS? Gyere és játssz!
KLIKK IDE!