Spárgás burgonyasaláta recept füstölt lazaccal
A burgonyasaláta rajongóinak üzenem, hogy ez a finomság spárgával is mennyei. Sőt, ez a saláta nem majonéz alapú, hanem pikáns vinaigrette mártással van ízesítve. A halnak köszönhetően pedig az elfogyasztásával gondoskodunk a napi Omega 3 bevitelről is.
Hozzávalók 1 főre: 1 nagyobb burgonya, 7-8 szál zöld spárga, víz, só, vinaigrette mártás, 5 dkg füstölt lazac
|
A burgonyát egészben, meghámozva főzzük puhára. Vigyázzunk, ne főzzük túl, nehogy szétmálljon.
A spárgát tisztítsuk meg, kössük kötegbe, majd sós vízbe állítva főzzük meg (kb. 8-10 perc alatt).
Készítsünk vinaigrette mártást.
Tálaláskor tegyünk a tálca közepére 3 szelet burgonyát, locsoljuk meg kevés öntettel.
Erre tegyük a spárga harmadát, ezt is locsoljuk meg kevés öntettel.
Ezt a réstegezést addig folytassuk, amíg van alapanyagunk (nekem 3 réteg lett ebből az adagból).
A torony tetejére tegyük a spárga virágokat, így jobban mutat.
Locsoljuk meg pici öntettel.
A saláta mellé tekerjünk fel két vékony szelet füstölt lazacot.
Ha nagyobb mennyiségben készítjük, keverjük össze az öntetet a zöldségekkel, de vigyázva, hogy ne törjenek meg az alapanyagok a kevergetéstől!

Még több burgonyasaláta recept képekkel:
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Spárgás rakott krumpli recept
- Dubrincs sült paprikamártással, olajbogyó krémmel recept
- Reform almás pite recept 2
- Paradicsomos zabos kenyér recept
- Brokkolis burgonyahajó recept
- Cannoli recept
- Epres-kókuszos crumble recept
- Gluténmentes kapros túrós sütemény recept
- Nyers brokkoli krémleves recept
- Sárgarépás fasírt recept 2
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Káposzta
Kókusz
Linzer
Magyar
Mascarpone
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó