Anyukám halászléje recept
Szerintem anyukám soha sem evett halat, ám ennek ellenére bármely halászlé főző versenyen indulhatna ezzel a recepttel. Azt hiszem, ezt nevezik őstehetségnek. Ez a halászlé passzírozott lével készül, és ízléstől függően lehet friss kenyérrel, vagy főtt tésztával fogyasztani.
TIPP: Hal receptek ITT olvashatók!
Hozzávalók egy nagy adaghoz: 4-5 kg halaprólék vegyesen (ponty, harcsa, keszeg, stb.), 1 kg vöröshagyma, 10-15 dkg fűszerpaprika (édes erős vegyesen, ízlés szerint), só, 2-3 halászlékocka, halszeletek, belsőségek (ikra, stb.)
![]() |
A megtisztított halaprólékot tegyük fel főni 8 liter vízzel, és a felaprított vöröshagymával.
Amikor láthatóan minden része puhára főtt, lepasszírozzuk az egészet.
A passzírozásnál legyünk nagyon alaposak, hogy minden élvezhető rész átmenjen a szitán.
Ezt az átpasszírozott levet tegyük fel ismét forrni egy másik edénybe. Kb. 5 liter alaplé lesz belőle.
Ezt ízesítjük fűszerpaprikával, sóval, halászlé kockával.
Aki szereti, tehet bele erős paprikát is, de javaslom, azt inkább csak tálaláskor adjuk hozzá.
Forraljuk be az ízesített alaplevet, majd tegyük bele a megtisztított halszeleteket, belsőségeket.
Gyakorlatilag ezt követően percek alatt elkészül a halászlé.
TIPP: Ekkora mennyiséget nem biztos, hogy egyszerre meg tud enni egy család egyszerre. Javaslom, ami nem kell, fagyasszuk le, és a halszeleteket csak az éppen szükséges alaplé mennyiségben főzzük ki mindig frissen.
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Por kontra igazi – brokkoli krémleves
- Thai fekete kagyló recept
- Narancsos céklaleves recept
- Kínai szójás zöldségek recept
- Narancsos mini kalács recept
- Rakott káposzta kölessel recept
- Guacamole, avokádókrém recept
- Omlós tarja tepsis zöldségekkel recept
- Áfonyás blondie recept
- Téli kukoricaleves recept











