Korianderes, újhagymás vörös lencse recept
Keleties ízvilágú, grillezett húsok, illetve halak mellé ajánlom ezt a csodálatosan szép, és pikáns köretet. Nem csak finom, de egészséges is, mert a lencse tartalmazza valamennyi, az ember számára szükséges aminosavat is.
![]() |
Hozzávalók 2 adaghoz: 1 ek zsiradék, 1 csokor lila újhagyma, 1,5 dl vörös lencse (pohárban mérve), 3 dl víz, 1 tk tartósítószer mentes ételízesítő, 1 ek balzsamecet, tört színes bors, ½ csokor friss koriander
| Egészség tipp: A lencse az egyik legnagyobb fehérjetartalommal rendelkező zöldségféle, ami ráadásul jelentős mértékben tartalmazza szinte valamennyi, a szerveztünk számára szükséges aminosavat is. Tartalmaz továbbá A- és B1 vitaminokat, így gyakori fogyasztása kedvez a látásnak, és az idegrendszer erősítésének. Mivel folsavat is tartalmaz kismamáknak, és fejlődésben lévő gyerekeknek kifejezetten ajánlatos gyakran fogyasztani. Glikéniás indexe alacsony, így diétás étrendbe is illeszthető. Viszont puffadást okozhat az emésztési problémákkal küzdők körében. |
A lencsét csak frissen készítsük, és fogyasszuk el. Ha több órát áll ebben a formában, akkor könnyen kiszáradhat.
Ehhez a zsiradékon (pl. olíva olaj, vagy kókuszolaj) dinszteljük meg a hosszúkás csíkokra vágott hagymát.
TIPP: Én serpenyőben készítettem, mert így gyorsabban elkészült.
Majd adjuk hozzá a vörös lencsét, és öntsük fel vízzel.
Ízesítsük be az ételízesítővel, és fedjük le alufóliával.
10-12 percig pároljuk így.
TIPP: Ne főzzük krémesre a lencsét, mart akkor nem mutat jól. Kóstoljuk meg, ha kell, pároljuk tovább kicsit, de nem az a lényeg, hogy szétfőzzük.
Amikor megpárolódott, adjuk hozzá a további fűszereket, és a balzsamecetet is.
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Por kontra igazi – brokkoli krémleves
- Thai fekete kagyló recept
- Narancsos céklaleves recept
- Kínai szójás zöldségek recept
- Narancsos mini kalács recept
- Rakott káposzta kölessel recept
- Guacamole, avokádókrém recept
- Omlós tarja tepsis zöldségekkel recept
- Áfonyás blondie recept
- Téli kukoricaleves recept












Hozzászólások