1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer>

Kacsamell lila káposztával recept

Email


Igazi, klasszikus kacsa recept. A melle húsát először körbepirítjuk, majd lassú tűzön sütőben sütjük készre. Párolt, lila káposztával és sült burgonyával tálaljuk.

 


Hozzávalók 2 főre: 2 kacsamell, só, bors, 1 ágacska rozmaring
Hozzávalók a káposztához: 1 kisebb lila káposzta, 1 fej vöröshagyma, só, bors, őrölt kömény, 2 ek nádcukor, ecet, 1 dl víz, 1 ek zsiradék (én kókuszzsírt használtam)

Kacsamell lila káposztával recept

Nézze meg a kacsamell sütéséről készült kisfilmünket is

Kapcsoljuk be a sütőt, és melegítsük fel 100 fokra.
A kacsákat mossuk, majd szárítsuk le.
Ha maradt benne tok, egy csipesszel távolítsuk el őket.
A bőrt kockázzuk fel úgy, hogy a húsba ne vágjunk bele.
Hevítsünk fel egy serpenyőt, amibe a bőrös felével lefelé tegyük bele a melleket.
A zsírja azonnal elkezd kiolvadni.
A húsos oldalakat sózzuk, borsozzuk, dobjuk a zsírba a rozmaringot.
A zsír 2-3 perc alatt szépen kisül, a bőr megpirul.
Ekkor fordítsuk meg, és a húsos oldalt is pirítsuk meg 2-3 perc alatt.
Az átpirított mellett tegyük egy sütőtálba úgy, hogy a bőrös felük legyen felfelé.
45 percig süssük 100 fokos sütőben. Ennyi idő alatt teljesen átsül.
A káposztát vágjuk csíkokra.
Egy magasabb falú serpenyőben hevítsük fel a zsiradékot, és szedjük rá a kockázott hagymát.
Ha üvegesre párolódott, adjuk hozzá a káposztát.
Sózzuk, borsozzuk, őrölt köménnyel ízesítsük.
Öntsük fel pici vízzel, és fedő alatt 40-45 percig pároljuk közepes hőfokon.
Amikor puha a káposzta, vegyük le e lábos fedelét, és süssük el a maradék levet.
Ekkor ecettel, és a cukorral ízesítsük ízlés szerint.
Az ételt sült burgonyával, burgonyapürével, friss salátával tálalhatjuk.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

RECEPTEK

Árvai Krisztina


Ritakonyhaja facebook

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Facebook JÁTÉK

Mennyire vagy GASZTROMANTIKUS? Gyere és játssz!
KLIKK IDE!