Gombával töltött dagadó recept
Elég bátor voltam, amikor életemben először készítettem töltött dagadót egy családi rendezvényre. Szerencsére, és az alapos hozzáolvasásnak köszönhetően nem csak tökéletesen szép, de puha, és ízletes is lett.
Hozzávalók: 1,8-2 kg dagadó, 1,2 kg gomba vegyesen (fehér, és barna csiperke, laska), 1 nagy hagyma, 35 dkg darált hús, 2 csokor petrezselyem, 4 tojás, só, bors, aprított kakukkfű, 4 ek zabkorpa (vagy morzsa, vagy 1 zsemle), 25 dkg vékonyra szeletelt szalonna (bacon)
|
A dagadót mossuk meg, majd készítsünk bele egy hatalmas zsebet. Jobban járunk, ha már a boltban megkérjük a hentest, hogy lyukassza ki. De ebben az esetben is igazítsunk, nagyobbítsunk a lyukon.
Az apróra vágott hagymát dinszteljük meg.
Majd adjuk hozzá a szeletelt gombát, és dinszteljük így tovább.
Végül adjuk hozzá a darált húst, és addig dinszteljük, amíg a hús ki nem fehéredik.
Várjuk meg, amíg kihűl a gombás töltelék.
Ha kihűlt, keverjük hozzá a többi hozzávalót, ízesítsük kedvünkre.
Töltsük meg a lyukat, és hústűvel, vagy fogpiszkálóval zárlyuk le a lyuk száját alaposan.
A dagadót takarjuk be vastagon szalonna csíkokkal.
Előmelegített sütőben, fóliával lefedve, 180 fokon süssük másfél órát.
Majd fólia nélkül süssük további 30 percet.
Teljesen hűtsük ki, majd tegyük egy éjszakára hűtőbe.

Ha teljesen kihűlt, gyönyörűen szeletelhető.
Melegen is fogyasztható, frissen is, de akkor számítsunk arra, hogy kiesik a töltelék a dagadóból.
TIPP: Általában annyi óra kell a dagadó sütéséhez, ahány kiló. Ha mondjuk 2 kilós a hús, akkor két óra biztosan kell neki.
Én a pulyka pástétommal együtt sütöttem, így vízgőzben volt a sütő. Talán ennek köszönhető, hogy a dagadóm nem száradt ki, teljesen puha maradt a hús.

Szereted a gombát? Próbálj ki más gombás finomságokat is!
Gombával töltött, sós krokodil
Tejszínes gombaragu, burgonya chipsszel
Laskagomba leveles kosárkában
Gombával töltött, sós krokodil
Tejszínes gombaragu, burgonya chipsszel
Laskagomba leveles kosárkában
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Dubrincs sült paprikamártással, olajbogyó krémmel recept
- Reform almás pite recept 2
- Paradicsomos zabos kenyér recept
- Brokkolis burgonyahajó recept
- Cannoli recept
- Epres-kókuszos crumble recept
- Gluténmentes kapros túrós sütemény recept
- Nyers brokkoli krémleves recept
- Sárgarépás fasírt recept 2
- Sóska főzelék recept
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Káposzta
Kókusz
Linzer
Magyar
Mascarpone
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó

Hozzászólások