Baconbe tekert spenótos-sajtos göngyöleg
Előre érdemes elkészíteni, hogy jól kihűlve összeálljon a tekercs, majd felmelegítve burgonyapürével tálalható. Kiváló vendégváró fogás.
Hozzávalók (mindenki a maga mennyiségének megfelelően): pulykamell filé, só, bors, párolt spenót, fokhagyma, reszelt sajt (gauda, trappista), szeletelt bacon (sok), kevés zsiradék, víz
|
A spenótleveleket megmossuk, majd kevés olajon, reszelt fokhagymával, fedő alatt megfonnyasztjuk. (Kb.1 kg húshoz fél kiló spenót szükséges).
A húst kisebb-nagyobb szeletekre felvágjuk, kiklopfoljuk (lehetőleg négyszögletűre), sózzuk, borsozzuk mindkét oldalát.
Az egyik oldalát megrakjuk spenóttal, illetve reszelt sajttal.
A húst feltekerjük, a végeinél jól összetűzzük fogpiszkálóval, vagy hústűvel.
A baconokat egymás mellé fektetve olyan szélesre rakjuk, mint a hús göngyöleg, majd a töltött húst feltekerjük a szalonnába.
Olajozott, zsírozott tepsibe tesszük a göngyölegeket, kis vizet öntünk alá, fóliával letakarjuk. Előmelegített sütőben kb. 45 percig pároljuk, majd fedő nélkül további 10 percig sütjük.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Por kontra igazi – brokkoli krémleves
- Thai fekete kagyló recept
- Narancsos céklaleves recept
- Kínai szójás zöldségek recept
- Narancsos mini kalács recept
- Rakott káposzta kölessel recept
- Guacamole, avokádókrém recept
- Omlós tarja tepsis zöldségekkel recept
- Áfonyás blondie recept
- Téli kukoricaleves recept
Facebook JÁTÉK
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Káposzta
Kókusz
Linzer
Magyar
Mascarpone
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó

Hozzászólások
Mire megjön a válaszod, tán már meg is sült a hús... De szeretném megkérdezni, hogy az előmelegített sütő, hány fokos?
Köszönöm. És boldog karácsonyt!