Sonkás rakott kínai kel
A kínai kelt egy ideje előszeretettel használom a konyhában. Többnyire friss salátákat készítek belőle, de mivel kellemes az íze, és jellemzően hasonlít a kelkáposztára, gyakran készítek belőle rakottas ételeket is. Talán kevesen tudják, de a kínai kel nagy mennyiségű, és könnyen emészthető fehérjét tartalmaz, ráadásul a tápértéke igen alacsony (12 kcal/100 gramm), ezért a diétás étrendbe kiválóan beépíthető.
Hozzávalók:4-6 főre: 1 közepes méretű kínai kel saláta, 25 dkg kerek szemű rizs, 20 dkg sonka, 4-5 dkg szalonna, 1 fej vöröshagyma, 1+1 ek kókuszzsír (vagy más zsiradék), só, bors, 15 dkg sovány krémsajt, 3-4 dl tejföl, 10 dkg sajt
|
Tegyünk fel egy nagy lábas vizet forrni.
Közben pároljuk meg a rizst (egészségesebb módon kókuszzsírral dinsztelve).
A kínai kel leveleit válasszuk szét, majd folyó vízben alaposan mossuk meg őket.
Ha forr a víz, tegyük bele a saláta leveleket, és kb. 5 percig főzzük.
Közben készítsük el a sonkás ragut.
Ehhez dinszteljük meg a kockára vágott hagymát 1 ek kókuszzsíron (vagy más zsiradékon).
A szalonnát és a sonkát vágjuk apró kockára, és süssük kb. 5-6 percig.
Majd a krémsajt hozzáadásával készítsünk hozzá mártást.
Ez után jöhet a rétegezés egy tűzálló tálban:
- alulra tejföl
- majd a kel fele,
- ezután jön a rizs fele,
- középre kerül a sonkás ragu,
- rizs,
- a saláta másik fele,
- legvégül jó sok tejföl, és reszelt sajt.
Előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt süssük addig, amíg a sajt aranybarna nem lesz.
TIPP: Az ételt előző nap összeállíthatjuk.
Fedjük le, tegyük a hűtőbe, és másnap frissen süssük meg.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Dubrincs sült paprikamártással, olajbogyó krémmel recept
- Reform almás pite recept 2
- Paradicsomos zabos kenyér recept
- Brokkolis burgonyahajó recept
- Cannoli recept
- Epres-kókuszos crumble recept
- Gluténmentes kapros túrós sütemény recept
- Nyers brokkoli krémleves recept
- Sárgarépás fasírt recept 2
- Sóska főzelék recept
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Kókusz
Linzer
Magyar
Mascarpone
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Thermomix
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó