Töltött káposzta kukoricadarával recept
Karácsonykor a férjem anyukája készített így töltött káposztát, és nekem nagyon megízlett. Annyira, hogy egy alkalommal én is elkészítettem. Igaz, némi "csalással". Nem volt káposztalevelem a töltéshez, ezért baconbe göngyöltem a húst. Ezt is csak addig, amíg volt szalonnám. A maradék csak úgy gombócként ment a fazékba. De az íze így is fantasztikus lett. A fiúk csak úgy falták, még a kicsi is.
Hozzávalók 3-4 főre: 70 dkg darált hús, 25 dkg kukoricadara, 2 tojás, 1 kg savanyított káposzta, egész bors, babérlevél, bacon és/vagy 8-10 savanyított káposztalevél (egyben), 2 fej vöröshagyma, pirospaprika, só vagy ételízesítő, víz, 1 ek liszt, 1 ek zsír, szárazkolbász
|
A hagymákat kockázzuk fel, majd 1 ek zsíron dinszteljük meg őket.
A húst keverjük össze a darával, tojásokkal, sóval, pirospaprikával, és egy fej dinsztelt vöröshagymával.
Ha szükséges, mossuk át a káposztát (ha pl. túl savanyúnak, vagy sósnak érezzük).
A kolbászt (ízlés szerinti mennyiségben) szeleteljük fel.
Vegyünk elő egy nagy lábost.
Tegyük az aljára a káposzta felét. Szórjuk meg borssal, babérlevéllel, és kolbászkarikákkal.
A húst töltsük bele a káposztalevelekbe, és/vagy a baconokbe. De formázhatunk belőlük gombócokat is egyszerűen.
Tegyük a húsokat a káposztára, majd fedjük be a maradék káposztával. Ismét szórjuk meg a fűszerekkel, és a maradék kolbásszal.
A maradék dinsztelt hagymát hevítsük fel, tegyünk rá lisztet, készítsünk belőle rántást. Szórjuk meg pirospaprikával, öntsük fel vízzel, és keverjük simára.
A rántást öntsük az ételre, és adjunk hozzá további vizet.
Forraljuk fel, majd fedő alatt takarék lángon, legalább 3 órát főzzük.
Nagyon finom lesz. Azokkal a hozzávalókkal, amiket én használtam, nagyon puhák lettek a gombócok, mégsem estek szét.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Dubrincs sült paprikamártással, olajbogyó krémmel recept
- Reform almás pite recept 2
- Paradicsomos zabos kenyér recept
- Brokkolis burgonyahajó recept
- Cannoli recept
- Epres-kókuszos crumble recept
- Gluténmentes kapros túrós sütemény recept
- Nyers brokkoli krémleves recept
- Sárgarépás fasírt recept 2
- Sóska főzelék recept
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Káposzta
Kókusz
Linzer
Magyar
Mascarpone
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó