Füstölt pisztráng krém recept
Ami jó, az jó kérem. Egyébként is nagyon szeretek mindent, amit készítek, de ez a krém igazán fantasztikus. Nincs benne semmi extravagancia, egyszerűen csak jó, úgy ahogy van, és nem is kell keresni hozzá a csíziót.
![]() |
Hozzávalók egy adaghoz:
35 g vaj, 30 g liszt, 250 ml 3,5 %-os tej, 50 g vörös cheddar sajt, só, őrölt szerecsendió, 1 citrom, 1 tojássárgája, 60 g tejföl, 200 g kiszálkázott füstölt pisztráng, csipet őrölt fehér bors
A vajat olvasszuk fel, majd szórjuk meg a liszttel, és készítsünk világos rántást.
A tejet melegítsük fel.
A rántást húzzuk le a tűzről, és csorgassuk bele a tejet, miközben egy habverővel folyamatosan kevergetjük csomómentesre.
Majd húzzuk vissza a tűzre, és sűrítsük be. Gyakorlatilag egy besamelt készítünk.
Még forrón keverjük hozzá a reszelt cheddar sajtot, sózzuk, és fűszerezzük. Amikor még meleg, de már nem forró, keverjük el benne a friss tojássárgáját is.
A halat szálkázzuk ki, távolítsuk el a bőrét, majd aprítsuk fel.
Keverjük bele a mártásba a tejföllel együtt.
Reszeljük bele a citrom héjának a felét, majd a citrom levével állítsuk be az ízét. Én egy kisebb citrom levét belenyomtam.
Salátával, paradicsommal díszítve nyomjuk a bagett szeletekre.
RECEPTEK
Legújabb receptek
- Rukkola saláta szardellás öntettel recept
- Citromhab recept
- Fésűkagyló gratin recept
- Vörösbabos tonhalkrém recept
- Egyszerű zöldborsó főzelék recept
- Gluténmentes, fordított gyümölcsös sütemény recept
- Grillezett cukkini feta sajttal recept
- Paradicsomos mártogató recept
- Vaníliás lazacfilé, rosé boros gyümölcsmártással recept
- Cukormentes túrótorta recept
AKCIÓK/ÚJDONSÁGOK
Mira CsokoládéHa a Valentin napot nem csak egy plüssmacival szeretnéd még romantikusabbá tenni, akkor a Neked találtuk ki ezt a szíveket megdobogtató Valentin napi csomagot. |
Solara-Impex KftMájus hónapban az 5 literes családi/gasztro kiszerelés szállítási költségét átvállaljuk. |
Vesta International KftMost minden webáruházas vásárlónknak egy ízletes belga csokoládét adunk ajándékba. |
Lekvárosház Kft.
Diabetikus lekvárok |
Konyhacucc webáruházTavaszi kiárusítás A Konyhacucc.hu AKCIÓK menüpontjában 10-20% kedvezménnyel bukkannak fel akciós termékek. Ritával megbeszéltük, hogy ha Ő ajánl, akkor ennél több jár Neked: 5% törzs kedvezmény minden vásárlásodra és az AKCIÓK menüpont termékeihez 50-60%. |










