Gombás töltött dagadó recept
A töltött dagadó igen változatos töltelékekkel készülhet: van, aki májas, van, aki zöldséges, van, aki aszalt gyümölcsös ízesítéssel készíti. Ezt a férjem anyukája gombával készítette. Ennek a receptjét írnám le most.
Hozzávalók: 1 kicsontozott sertésdagadó, 4+1 tojás, 2 zsemle, só, bors, petrezselyem, 40 dkg gomba (lehet vegyes ízekben is), 1 vöröshagyma, olaj, 2 dl tej
|
A húst mossuk meg alaposan, ha kilyukadt helyenként, varrjuk meg vékony cérnával.
Kívül, belül sózzuk, borsozzuk.
A hagymát vágjuk kockára, majd olajon pirítsuk meg.
A gombát megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk, és a hagymára dobjuk.
Megvárjuk, hogy levet eresszen, majd a levet hagyjuk elfőni, és kissé lepirítjuk a gombát is.
Közben a zsemléket beáztatjuk a tejbe, illetve 4 tojást keményre főzünk.
A kemény tojásokat villával összenyomkodjuk, a zsemlékből kézzel jól kinyomkodjuk a nedvességet.
A petrezselymet felaprítjuk.
Ezt követően jöhet a keverés.
Minden előkészített alapanyagot egy keverőtálba helyezünk, ráütünk egy nyers tojást, és vagy kézzel, vagy keverőkanállal jól összedolgozzuk.
Ha szükségesnek érezzük, ízesítsük további sóval, borssal.
A dagadót lazán megtöltjük a töltelékkel, a végén hústűvel bezárjuk.
Egy nagy serpenyőben hirtelen megpirítjuk a töltött dagadó minden oldalát, majd egy tepsibe helyezzük - aki szereti 1-2 dl száraz fehérbort is önthet alá - felöntjük a sütőzsiradékkal, kevés vízzel, majd fólia alatt, mérsékelt tűzön legalább egy órát pároljuk.
Csak ezt követően ellenőrizzük, hogy puhul-e már a húsunk. Ha szükséges, pároljuk tovább fólia alatt. Ha már megpuhult, távolítsuk el a fóliát, és pirítsuk meg.
A töltött dagadóban az is jó, hogy hidegen-melegen is fogyasztható. Ha például vendégeket várunk, készítsük már el egy nappal korábban.
TIPP:
- A hentest kérjük meg, hogy szúrja fel nekünk a dagadót, így biztosan nem vallunk kudarcot.
- A dagadót hidegen szeleteljük fel. Ha melegen tesszük ezt, akkor valószínűleg szétesik, és nem olyan mutatós. Ha melegen is szeretnénk fogyasztani, előbb hűtsük le, ezután szeleteljük, és ezt követően melegítsük újra.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Dubrincs sült paprikamártással, olajbogyó krémmel recept
- Reform almás pite recept 2
- Paradicsomos zabos kenyér recept
- Brokkolis burgonyahajó recept
- Cannoli recept
- Epres-kókuszos crumble recept
- Gluténmentes kapros túrós sütemény recept
- Nyers brokkoli krémleves recept
- Sárgarépás fasírt recept 2
- Sóska főzelék recept
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Francia
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Kókusz
Linzer
Magyar
Mascarpone
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó