Tonhalas lasagne hal recept
Az olasz konyhában kedvelt lasagne-t azért szeretem, mert nagyon mutatós tésztaételt lehet belőle készíteni. Legutóbb tonhalas, kukoricás ízesítéssel sütöttem, amit még a kisfiaim is nagyon jó étvággyal falatoztak. Főleg a kicsi.
|
Hozzávalók 2 főre: 10 lap lasagne tészta, 20 dkg tonhalkonzerv (natúr lében), 1 fej lila hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 5 dl paradicsomlé (sűrűbb), 15 dkg morzsolt, főtt kukorica, 1 szál sárgarépa, 1 ek zsiradék (én kókuszzsírt használtam), só, friss bazsalikom, kb. 15 dkg sütés során nem elfolyó tehénsajt (én tartósítószer mentes, bio sajtot használtam)
Az apróra vágott hagymát zsiradékon dinszteltem.
Erre szedtem rá a villával széttört tonhalat, kicsit így is dinszteltem.
Majd rátettem a kukoricát is, és felöntöttem a sűrű paradicsomlével.
Sóztam, zúzott fokhagymával, és aprított bazsalikommal ízesítettem.
Belereszeltem a sárgarépát, és főztem 5 percig.
A sajtot felszeleteltem közben.
Egy négyszögletű sütőtálat vettem elő a sütéshez, akkorát ,amibe kb. elfér két lap tészta.
Alulra öntöttem egy merőkanál mártást.
Erre tettem 2 lap tésztát, majd ismét mártás következett.
A harmadik rétegbe tettem 2 szelet sajtot is.
A legvégén az utolsó tésztalapok tetejére bőven hagytam a mártásból, és a sajtból is tettem még 2 szeletet.
Előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütöttem.
A mártástól ennyi idő alatt megpuhult a tészta is. Ha még biztosabbra szeretnénk menni, a sütés végén tegyünk a tálra alufóliát, és a saját gőzében hagyjuk még 10 percet.
Még több lasagne recept:
Spenótos, lazacos lasagne
Klasszikus bolognai lasagne
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Dubrincs sült paprikamártással, olajbogyó krémmel recept
- Reform almás pite recept 2
- Paradicsomos zabos kenyér recept
- Brokkolis burgonyahajó recept
- Cannoli recept
- Epres-kókuszos crumble recept
- Gluténmentes kapros túrós sütemény recept
- Nyers brokkoli krémleves recept
- Sárgarépás fasírt recept 2
- Sóska főzelék recept
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Francia
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Kókusz
Linzer
Magyar
Mascarpone
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó










Hozzászólások