1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer>

Hatékony kalciumpótlás kalcitonnal

Email

Az oszteoporózis, azaz ismertebb nevén csontritkulás katasztrofális méreteket ölt ma szerte a világon. A tej, és tejtermékek „hatékonyságáról” mára már kiderült, hogy nem teljesen fedik a valóságot. Nem csak az számít ugyan is, hogy valamiben mennyi kalcium van, hanem hogy az emberi szervezet mennyire képes azt hasznosítani, beépíteni a csontokba. A kalciton erre kínál természetes megoldást.

A kalciton két fő alkotóelemből áll: zabkorpából, és szezámpehelyből.
A zabról korábban már írtam, de annyit azért itt is megemlítenék, hogy remek energetizáló hatással bír.

A hallhatatlanság szimbóluma
A szezámmag Indiából származik, és a hallhatatlanság szimbólumaként is számon tartják az ott élő emberek. Ami nem is tűnik túlzásnak, ha számba vesszük a számtalan jótékony hatását.
- Magas kalcium és magnézium tartalma van. Az emberi szervezet sokak szerint, a legjobban a szezámból tudja hasznosítani a csontépítéshez szükséges kalciumot. A kalcium megfelelő beépüléséhez ugyanis szükséges a magnézium jelenléte is, ami a szezámmagban megvan.
- Kedvező zsírsav összetétele van: többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag.
- Magas az anyagcsere folyamatokhoz szükséges B1-, B2-vitamin és a niacin-, valamint a szabad gyökök hatástalanításában fontos szerepet játszó E-vitamin-tartalma.
- Magas az élelmi rost tartalma, így székrekedésben szenvedők, fogyókúrázók is színesíthetik felhasználásával az étrendjüket.

 

kalciton

A kalcitont főleg bio üzletekben és piacokon lehet beszerezni, natúr, vagy szelénnel dúsított formában.

Felhasználási javaslat:
-    Müzlibe, joghurtba keverve reggeliként.
-    Palacsinta tésztába keverve.
-    Kekszekbe keverve.
-    Panírozásra.
-    Fasírtokba áztatott kenyér helyett.
-    Főzelékekbe keverve.
-    Kenyér tésztába keverve.

Ajánlott recept:
Csont-Erő kókuszos zabpehely keksz

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

RECEPTEK

Árvai Krisztina


Ritakonyhaja facebook

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Facebook JÁTÉK

Mennyire vagy GASZTROMANTIKUS? Gyere és játssz!
KLIKK IDE!