Egészséges tésztaételek tönkölybúza lisztből
Az étrendváltás egyik alappillére a szénhidrátbevitel, azaz a kenyér-, és tésztafélék átalakítása volt. Áttértünk szinte 80 %-ban a tönkölybúza lisztből készült tésztafélékre, és most már egyre gyakrabban sütök is – mindenféle süteményt – tönkölybúza lisztből. Az eredmény, amihez ez is nagymértékben hozzájárult, 2 szám ruhaméret csökkenés volt, és azóta sem hízok, bármennyit is eszem. A tapasztalatok igazolták a tönkölybúzába vetett hitemet, ám kicsit utána olvastam a konkrét élettani hatásainak, hogy hitelesebb képet tudjak nyújtani.
Egy kis áttekintés:
A tönkölybúza, az emberiség legősibb növényei közé tartozik. Mintegy 10 ezer éve ismert gabonanövény, melynek gyógyhatása is említésre méltó. Dél-nyugat Ázsiából, Mezopotámián át került Európába. A Kárpát medencében kb. 8 ezer éve termesztik.
Különleges értéke abban rejlik, hogy termőhelyre nem igényes, betegségekre, fertőzésekre, UV sugárzásra sem érzékeny. Szinte az egyetlen növény, amelyben még a csernobili radió aktív fertőzést sem tudták kimutatni. Ez a tény, a bio termékek iránti egyre emelkedőbb kereslet miatt, igen előkelő helyre emelte. Táplálkozási értéke, magas fehérje-, sikér-, ásványi anyag (vas, magnézium, kobalt), vitamin (A, B és E) valamint aminosav- és kovasav tartalma miatt jelentős.
A tönkölybúza fogyasztásának előnyei:
A tönkölybúza fehérjetartalma hatszor nagyobb, mint a közönséges búzáé, és jobban is hasznosítja az emberi szervezet.
A kedvező fehérje-keményítő arányának köszönhetően egyáltalán nem hizlal, nem terheli felesleges kalóriákkal a szervezetet. Már kis mennyiségben is jóllakottság érzést kelt, mert a belőle készült ételek dúsak. Fogyókúrás étrendbe kiválóan illeszthető.
Már egészen kisbabák számárai is adható, és cukorbetegek is bátrabban fogyaszthatják (kisebb a szénhidrát tartalma).
Magas ásványi anyag tartalma és sokrétű vitamin összetétele sem elhanyagolható.
Szinte megtalálható benne a B-vitamin csoport valamennyi eleme, így jótékony hatása van az idegrendszer működésére.
Magas a sikértartalma, ezáltal sokkal jobb tészták, sütemények készíthetők belőle, minta a közönséges búzából.
Erősíti az immunrendszert.
A tönkölybúzából kitűnő minőségű kenyeret lehet készíteni, melyek hosszabban eltarthatóak, mint fehér rokonaik. A sima fehér búzalisztet bármely étel készítésekor fehér tönkölyliszttel helyettesíthetjük.
Ha keverjük a fehér és a nagyobb rosttartalmú teljes kiőrlésű liszteket, figyeljünk arra, hogy a tk aránya ne haladja meg a 20-25 %-ot, mert akkor túl kemény lenne a kisült tészta.
Teljes őrlésű lisztjéből tojás hozzáadása nélkül is gyúrható tészta
Én már sütöttem belőle kalácsokat, kenyeret, linzert, piskótát, stanglikat. Bátran ajánlom mindazoknak, akik egészségesebben szeretnének élni.
TIPP: Sajnos, a hagyományos üzletláncokban nem nagyon kapható a tönkölyliszt. Inkább bio üzletekben lehet beszerezni, nem kis áron. Én bio piacon szoktam jóval olcsóbban beszerezni a tönkölybúzából készült alapanyagokat.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Por kontra igazi – brokkoli krémleves
- Thai fekete kagyló recept
- Narancsos céklaleves recept
- Kínai szójás zöldségek recept
- Narancsos mini kalács recept
- Rakott káposzta kölessel recept
- Guacamole, avokádókrém recept
- Omlós tarja tepsis zöldségekkel recept
- Áfonyás blondie recept
- Téli kukoricaleves recept
Facebook JÁTÉK
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Káposzta
Kókusz
Linzer
Magyar
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Thermomix
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó

Hozzászólások
Én nem szoktam fehéret használni, és a tk-ből is lehet piskótát, puha kenyeret, sajtos stanglit, linzert, bármit csinálni! :)
Többek között azt szeretném megtudni, hogy mennyi a fehér tönkölyliszt szénhidrát tartalma. A férjemnek magas a cukra és otthon sütök tönköly kenyeret. De nem tudom mennyi kenyeret ehet meg egy étkezésre. Köszönöm a segítséget. Én a váci malom takarmányboltba n veszem a fehér tönkölylisztet kilós kiszerelés és 320 Ft/kg.
Üdv:BIldi.