A 4 legveszélyesebb finomított élelmiszer
Írta: Rita Konyhája 2010 június 26., szombat 13:23
Ebben az írásban most négy olyan élelmiszert sorolok fel, amit egy ez egyben érdemes lenne kiiktatni, vagy legalább is minimálisra csökkenteni a táplálkozásunkban. Sajnos, ezekkel lehet a legtöbbet találkozni a receptekben, így egyet értek azzal, hogy ezek kiiktatása nem könnyű feladat. De nem lehetetlen. És a változás, amit ezzel elérhetünk, megváltoztathatja az egész életünket.
Étolaj, és kistestvére a margarin
A margarinról, és az étolajról már írtam korábban. Az étolajt egy egész kémiai labor arzenáljának bevetésével állítják elő, és ennek a szilárd zsírrá (transzzsír) történő alakításából születik meg a margarin. (Transzzsírsavak egészségkárosító hatásai: tovább…)
A kristálycukor – megédesíti vagy inkább megmérgezi az életünket
A cukornád és a cukorrépa feldolgozása, finomítása folyamán megfosztják a növényeket mindazoktól a vitaminoktól, ásványi anyagoktól, fehérjéktől, enzimektől, amik eredetileg bennük van. Finomított formában már csak halott anyagok, csupaszra finomított szénhidrátok, azaz kalóriák.
Megjegyzés: A világ számos országában (pl. Amerika), és így Magyarországon is külön, központi programokat indítanak annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsük a cukor, vagy a só fogyasztást. Ennek ellenére mégis egyre több cukorfogyasztásra buzdítanak a reklámok. Ki érti ezt?
Finomliszt –az üres kalóriák fellegvára
A kereskedelmi forgalomban főként finomított fehér lisztet lehet vásárolni. A cukrászat, a sok ránk zúduló recept, amiben magasra megy a sütemény, vagy foszlós, mint, a bolti, fehér, mint a hó, mind-mind megtévesztő. A finomított liszt annyit jelent tulajdon képen, hogy az őrlés során kivonnak a búzaszemből minden olyan részt, ami hasznos lenne. Ilyen a csíra, vagy akár a korpa. A korpa szükséges lenne a jó emésztéshez, a csírában pedig benne van a búza életereje. És pont ezeket vonják ki belőle!?
Sajnos be kell látni, hogy a mai átlag fogyasztónak a látszat többet jelent az egészségnél.
A fehér kenyér körül ráadásul egy családösszetartó, pozitív képet próbálnak építeni, amivel szó szerint félrevezetik az embert. A fehér kenyér csupán üres kalória. Aki szereti a családját és magát, az normális esetben igyekszik „tartalommal” is megtölteni az ételeit.
Mit (t)ehetünk mi?
► Étolajt, és margarint ne használjunk. Margarinból a bio minőségű jó egyedül, amit hidegen sajtolt, növényi olajakból készítenek kíméletes eljárással.
Főzéshez használjon: mérsékelt mennyiségben állati zsiradékot, főznivaló olíva olajt (pomace), vajat, kókuszzsírt. Törekedjen zsírtakarékos főzési technikákkal főzni (párolás, kerámia tálak, wokozás, sütőzacskó, stb.).
Sütemények sütéséhez margarin helyett használjon vajat, kókuszzsírt. Sós pogácsákhoz jól passzol a kacsa- vagy libazsír is. Ha olajt ír egy sütemény recept, akkor tehetünk bele dió olajt, kókuszolajt például. De lehetőség szerint ne is süssünk gyakran olyan sütiket, amihez több bögre, vagy akár 30 dkg zsiradék is kellene.
►Kristálycukor helyett használhatunk: nádcukrot, mézet, szőlőcukrot. Cukorbetegek, vagy diétázók számára olyan természetes édesítőket, mint a xilit, a stevia, illetve a nyírfacukor. Általánosságban mindenki jobban jár, ha gyakrabban készíti az édes ételeket természetes, alacsonyabb kalóriájú édesítőkkel. A kevesebb cukornak köszönhetően jobban fogjuk élvezni az ételek természetes ízét, és sokkal kevesebb felesleges kalóriától menthetjük meg magunkat.
►Tészták készítésekor iktassuk be a konyhába a teljes őrlésű liszteket. Tapasztalatom szerint linzereket, vagy a mostanság divatos brownikat, muffinokat egy az egyben elkészíthetjük teljes őrlésű lisztekből is, de piskótát is készíthetünk belőle.
Általánosságban a lisztek 20-35 %-át helyettesíthetjük teljes őrlésű liszttel, így az állagon sem történik nagy változás (ha valakit ez motivál leginkább), de mégis tettünk valami tartalmasat is a tésztába.
A csak sima lisztek fogyasztásával ÜRES kalóriákat viszünk a szervezetünkbe. Tehát csak hízni lehet tőlük.
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Por kontra igazi – brokkoli krémleves
- Thai fekete kagyló recept
- Narancsos céklaleves recept
- Kínai szójás zöldségek recept
- Narancsos mini kalács recept
- Rakott káposzta kölessel recept
- Guacamole, avokádókrém recept
- Omlós tarja tepsis zöldségekkel recept
- Áfonyás blondie recept
- Téli kukoricaleves recept












