4 évesen ebédet főzött magának
Gondolom, mondanom sem kell, hogy nagyon büszke vagyok Botondra, aki 4 évesen elkészítette élete első ebédjét. Persze kapott hozzá némi segítséget, és nem is a legnehezebbel kezdte, de minden esetre nagy dolgot vitt véghez ezzel.
A korábbi írásaimban már olvashatták, hogy én az a típusú anyuka vagyok, aki engedi a gyerekeket a konyhába. Először csak nézegetik, majd egyre több és bonyolultabb feladatokat is kaphatnak.
Ezzel több célom is van, amelyek reményeim szerint hosszú távon meghozzák a gyümölcsüket. Egyrészt ilyenkor is együtt lehetünk, ami véleményem szerint nagyon fontos mind a gyereknek, mind a szülőnek.
A gyerekekben rengeteg kérdés fogalmazódik meg ilyenkor, időnként viccesek is, amikre azért illik, és kell is válaszolni. Sokat megtudhatnak ilyen formán a növényekről, állatokról, hogy mit miért eszünk. Egyszóval tanítunk.
Kipróbálhatják kézügyességüket, a kreativitásukat, így a gyerekek önbizalmát erősíthetjük meg.
És nem utolsó sorban megtanulják a gyerekek ez által azt is, hogy a táplálkozás mennyire fontos dolog az ember életében. Valamint, de ezt már csak hosszú idő által, azt is megtaníthatjuk nekik, hogy értékeljék mások munkáját, főztjét.
De most már a lényegre térek, és elmesélem, hogyan készítette el Botond 4 évesen élete első ebédjét. (Megjegyzem ez számomra nagy dolog, mert a papája majd 40 évesen sem tett még ilyet. Leendő menyeim, reményeim szerint, nagyon fognak ezért kedvelni valamikor.).
Pogácsát sütöttem a vasárnapi gulyásunkhoz. Amikor tésztát készítek, akkor mindig ott sertepertélnek körülöttem a fiúk. Mátécska csak odatolja a kis széket, felágaskodik, és nézelődik. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy rombol is.). Botond pedig kéri a maga tésztadarabját. Ezen a kora őszi napon az jutott eszébe, hogy pizzát fog magának sütni. Fogta a kapcsos tortaforma alját, és belelapogatta a maradék, leeső tészta darabokat.
Majd paradicsommártást és sajtot kért tőlem. Én persze nagy kíváncsisággal néztem, miket ügyködik, és büszkén segítettem neki.
Egy kanállal megkente a tésztáját a házi készítésű paradicsommártásunkkal, majd reszelt hozzá sajtot, amivel megszórta az egészet. Különösen nagy gondot fordított arra, hogy a mártásból, és a sajtból is mindenhová jusson.

|
Aztán rögtön kérte, hogy süssük ki. Mire én mondtam, hogy először a pogácsákat sütjük ki, addig pedig - de ezt már ő folytatta - a pizzája megkel.
A végén annyira jól sikerült, hogy meg is ehette a főztjét ebédre.
Nagyon büszke volt magára, és arra, hogy ő egyedül főzhetett. És ráadásul ki is sütöttem neki. Meg is jegyezte, hogy legközelebb ő süti a pizzát, ha vendégek jönnek.
Azt hiszem nagyon hasznos időtöltés volt a közös főzés. Mindenkit arra bátorítok, hogy engedje magához ilyenkor is közel a gyermekét. Bár nem értek a pszichológiához, de biztos vagyok abban, hogy ezek az élmények meghatározóak a személyiségük kifejlődésében, az egészséges önbizalmuk kialakításában.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Por kontra igazi – brokkoli krémleves
- Thai fekete kagyló recept
- Narancsos céklaleves recept
- Kínai szójás zöldségek recept
- Narancsos mini kalács recept
- Rakott káposzta kölessel recept
- Guacamole, avokádókrém recept
- Omlós tarja tepsis zöldségekkel recept
- Áfonyás blondie recept
- Téli kukoricaleves recept
Facebook JÁTÉK
Népszerű címkék
Afrodiziákum
Barack
Bor
Chili
Csirke
Csokoládé
Cukkíni
Diabetikus
Diéta
Dió
Eper
Gluténmentes
Gomba
Gyerekzsúr
Gyors
Gyümölcs
Húsvét
Kalács
Kenyér
Krémes
Krémleves
Káposzta
Kókusz
Linzer
Magyar
Mák
Mézes
Narancs
Olasz
Padlizsán
Paprika
Pulyka
Péksütemény
Reform
Sajt
Saláta
Sertés
Sonka
Spenót
Sütemény
Sütőtök
Tejmentes
Thermomix
Tojás
Tojásmentes
Túró
Vega
Vendégváró
Zabpehely
Zöldborsó

Hozzászólások
ŐŐŐm írj vissza!