Gourmandia, ínyenc birodalom
Tudta, hogy a gourmand francai szó eredetileg a torkosságot jelenti? És bár napjainkban inkább már a finom ételek, és borok szerelmeseire használjuk ezt a kifejezést, a kulináris élvezetek iránti olthatatlan vágyunk mögött ott rejlik a falánkságunk is. A Gurmandia című könyv a legfinomabb házi, és gourmand süteményeket mutatja be egy egészen új megközelítésben, ami egészség ide, vagy oda, nekem tetszik.
Ritkán ajánlok, még ritkábban vásárolok szakácskönyveket, most mégis kivételt teszek. Talán van ebben némi elfogultság is, hiszen a könyv szerzőjét, Varga Gábort volt szerencsém megismerni a TV Paprika Tökös-mákos cukrász versenyének forgatásán. Annyit már sejtettem róla, hogy ambiciózus, fiatal cukrász, aki láthatóan sokat kíván adni nekünk, otthon sütőknek. De az elhivatottságát, és segíteni akarását ott igazán megtapasztalhattam. A könyvet is ott lapozgattam először, de bevallom, túl sok időm nem volt rá, hiszen járt egyik kézről a másikra.
![]() |
De a forgatásokról úgy mentem haza, hogy bár többet elértem a gasztronómia területén, mint amiről valaha is álmodtam volna, tanulnom kell. Magamért, és azért a sok százezer emberért, akik nap, mint nap olvasnak, és kedvelnek. A Gourmandia című süteményes és desszertes könyvből ez szinte gyerekjáték lesz.
Megtanulhatjuk belőle, hogyan készülnek az örök klasszikusok, ugyanakkor bepillantást ad az igazi különlegességek, és cukrász trükkök világába is. Sőt ha túlzottan belemelegednénk a sütögetésbe, egy-egy jéghideg fagyi recepttel le is hűthetjük magunkat. Mindezt letisztult formában, érthetően, pozőrködés nélkül teszi. Tetszik az egyszerűsége, modernsége, és vizuális világa.
Ami a legjobban tetszett, hogy amikor kinyitottam, a könyvjelzője éppen az egyik legnagyobb kedvencem, a madártej oldalára volt hajtva. Ez már jó indulásnak. Rögtön el is döntöttem, hogy ezen az őszön megsütöm majd életem első dobos tortáját, creme bruléjét, sőt még a kardinálist is, amiről eddig nem is hallottam.
Persze kristálycukor kizárva részemről, de a szerző végre nem akarja ránk sózni a margarint, és sok más művackot. Ezt persze a desszert.eu-ról már tudtam róla, éppen ezért is volt bátorságom megvásárolni a könyvet.
És mivel nem tudom meghazudtolni magam, bevallom, pár receptet már átgondoltam reformosra is, amikről természetesen beszámolok majd itt a Rita konyháján. De, és ezt csak nagyon kisbetűsen írom, szívesen befizetnék a szerzőnél egy csokoládé temperálós kurzusra.
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Por kontra igazi – brokkoli krémleves
- Thai fekete kagyló recept
- Narancsos céklaleves recept
- Kínai szójás zöldségek recept
- Narancsos mini kalács recept
- Rakott káposzta kölessel recept
- Guacamole, avokádókrém recept
- Omlós tarja tepsis zöldségekkel recept
- Áfonyás blondie recept
- Téli kukoricaleves recept











