Formába öntött sütemények – Zila tortaformák
Karibi vulkántorta by Melinda: azaz a barátnőm tortája lett a legjobb!
2009. novemberében láttam először a világújdonságnak számító Zila tortaformák tesztelésére kiírt pályázatot. Akkor úgy alakult, hogy nem tudtam jelentkezni, ám kedves barátnőm indult, és végül nyert is a karibi vulkántortájával. Barátnőm öröme mellett másik meglepetés számomra Zila László mestercukrász kedvessége, szakmai elhivatottsága, és az egészségesség iránti törekvése volt.
![]() |
Március 20.-án, egy napsütéses délelőttön indultunk el Melindával a Zila kávéház impozáns épületébe a nyilvános zsűrizésre. Bevallom, én jobban izgultam, hiszen a zsűrizendő pályamű, egy karibi vulkán torta az ölemben pihent. Azaz pihent volna, mert kedves barátnőm kicsit túlfűtött tempóban váltogatta a sávokat a délelőtti dugóban.
Amikor odaértünk, kíváncsian kukkantottam a csomagolás mögé, és a látvány nagyon az ízlésemre volt. Csak úgy roskadozott a színes gyümölcsöktől. Persze rögtön végignéztük a másik 5 pályaművet is, amik ránézésre mind csodásak voltak. Persze a kóstolással várnunk kellett, hiszen először a szalmai zsűri (Zila László - mestercukrász, a Zila Kávéház tulajdonosa, a Zila Tortaformák feltalálója, és Pataki János- a Magyar Cukrász Iparosok Országos ipartestületének elnöke, és a Cukrász Világszövetség elnöke) boncolgatta, elemezgette a tortákat. A zsűrizése alatt mi megkóstolhattunk számos cukrász remeket természetesen ezekbe a speciális formákban készítve. Mondanom sem kell, igencsak kedvet kaptam én is a formák kipróbálására.
![]() |
Miután minden tortát értékelt a zsűri, már tudtam, éreztem, hogy barátnőm a befutó. Kiderült, hogy a mester cukrászok cukrosak, és nagyon dicsérték a vulkán torta „egészségesebb” hozzávalóit (pl. teljes kiőrlésű liszt) is.
A zsűrizés szakmai szempontjai egyébként az alábbiak voltak:
• Az elkészült sütemény (termék) tökéletes formája.
• Esztétikus megjelenés, és tálalás
• Harmónia az ízekben és a színekben (korpusz és a töltelék tekintetében)
• Felhasznált alapanyagok minősége, változatossága
• Kreativitás és innováció
A nyertesek pedig:
1. Forgács Melinda: Vulkántorta
2. Farkas Melinda: Citormos mákos szelet
3. Somogyi Zoltán/Max: Aludttejes prósza torta (sós és édes töltelékkel)
Ezúton is gratulálok mindannyiuknak!
![]() |
![]() |
| farkas Melinda: Pákosztos blog | Somogyi Zoltán: Max konyhája |
A zsűrizést egyébként egy technológiai bemutató előzte meg. Ezekben a formákban nem csak süteményeket, de hidegtálakat, kenyereket, kalácsokat, még kocsonyákat is lehet ízlésesen készíteni, majd tálalni. Zila László feltaláló kedvessége, nyitottsága, és innovatív szellemisége szerintem minden résztvevőt magával ragadott. Nekem különösen tetszett, hogy a Zila tortaformák korpusz részei (végeredményben az üreg) alkalmasak arra, hogy lágy, állagjavító mentes krémekkel, akár gyümölcsökkel, zöldségekkel is megtölthetők. És ezt a feltaláló külön is hangsúlyozza: mármint az adalékmentes sütésre való törekvéseket.
Melinda pályaműveit hamarosan a Rita konyháján is meg lehet nézni. Addig is ízelítőül mutatnék egy túrógombóc tortát.
![]() |
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS
Legújabb receptek
- Por kontra igazi – brokkoli krémleves
- Thai fekete kagyló recept
- Narancsos céklaleves recept
- Kínai szójás zöldségek recept
- Narancsos mini kalács recept
- Rakott káposzta kölessel recept
- Guacamole, avokádókrém recept
- Omlós tarja tepsis zöldségekkel recept
- Áfonyás blondie recept
- Téli kukoricaleves recept
















Hozzászólások
Nagyon megköszönném, mert én is kaptam ilyen formát!
Marika